Idén szeptemberben 5 éves lesz a 2015-ben alapított Európai Tehetségsegítő Hálózat

2020. szeptember 29-én lesz hivatalosan 5 éves az Európai Tehetségsegítő Hálózat (ETSN). Létrejöttében kivételes szerepet játszott az Európai Tehetségtanács (ECHA), amelynek az elmúlt 8 évben Csermely Péter professzor személyében magyar elnöke volt. Készítettünk egy rövid összefoglalást az első 5 év eredményeiről, illetve egy angol nyelvű kronológiát az ETSN történetéről.

Az Európai Tehetségsegítő Hálózat hivatalos megalakulására 2015. szeptember 29-én az Európai Parlament brüsszeli épületében magas rangú tisztviselők, valamint EU parlamenti képviselők jelenlétében került sor.  Az alapítók az ECHA Kvalifikációs Bizottsága által kiírt pályázat első 14 nyertes Európai Tehetségközpontja volt, közöttük a magyar is. A pályázó országok többek között felvállalták a magyarhoz hasonló Tehetségközpont-Tehetségpont rendszer kiépítését, továbbá egy, a tehetséggondozó tevékenységeket folytató intézmények (Tehetségpontok) regisztrációs rendszerének kialakítását. A 14 központ részvételével ugyanitt tartották a Tehetségközpontok képviselői az első közös találkozójukat. Ezen a találkozón került sor az Európai Tehetségpontok kritérium rendszeréhez készült alapelvek elfogadására is.

A következő években (2016-2019) évenként ismét meghirdetésre került az Európai Tehetségközpontok megalakítására felhívó pályázat, illetve az Európai Tehetségpontok megalakulására való felhívások is folyamatosan megszülettek. Ennek eredményeként 2020 elején már 21 európai és 4 Európán kívüli Tehetségközpont működött. Európai Tehetségközpontok találhatók a következő országokban: Ausztriában (két központ), Belgiumban (két központ), Csehországban, Dániában, Görögországban, Hollandiában, Horvátországban, Írországban, Litvániában, Magyarországon, (egy-egy központ) Németországban (két központ), Olaszországban, Portugáliában, Spanyolországban, Szlovákiában, Szlovéniában, Svájcban, Törökországban (egy-egy központ). A 4 Európán kívüli Tehetségközpont Indiában, Peruban, az Egyesült Arab Emirátusokban és Szaúd-Arábiában található. A mára már 47 országban jelen lévő Európai Tehetségpontok száma pedig 400 fölé emelkedett. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ETSN tömöríti ma Európa legtöbb, a tehetséggondozásra legváltozatosabb formákban fókuszáló szervezeteit, amelyeknek több mint a fele európai közoktatási intézményekből kerül ki.

A Hálózat (ETSN) egyre inkább törekszik az európai közös munka összehangolására, a működés minőségbiztosítására. Ennek érdekében 2016 végétől az ETSN vezetését egy 5 tagú választott Hálózat Tanács látja el. A Tanács és a teljes Hálózat koordinátora továbbra is Fuszek Csilla a Matehetsz-en belül található Európai Tehetségközpontból, a Tanács második alkalommal is megválasztott elnöke pedig Prof. Dr. Albert Ziegler.

A hálózati munka folyományaként megszületett a Hálózat közös honlapja és hírlevele (TalentWeb). A hírlevél éves példányszámát fokozatosan emeltük, kialakítottunk egy egyedi profilt, ami főleg európai tehetségsegítő jó gyakorlatokat helyez a középpontjába. A hírlevélben már számos magyar tehetségsegítő jó gyakorlat is lehetőséget kapott a bemutatkozásra. A Hálózat honlapján található az úgy nevezett Európai Tehetségtérkép is, amely a csatlakozott szervezetekről ad alapinformációkat.

A 2019-es év legnagyobb eseménye az volt, hogy az ETSN regisztrált európai civil szervezetté vált, elkészült a szervezeti és műkődési szabályzata (Articles), amit a Hálózat tagjai egy on-line szavazás keretében közel egyhangúan (egy tartózkodással) fogadtak el. Ez természetesen megváltoztatta az ECHA és az ETSN kapcsolatát, amit egy kölcsönös együttműködési szerződésben is rögzítettünk. A korábbiakhoz képest legfontosabb változás az volt, hogy a Kvalifikációs Bizottság is az ETSN részévé vált.

2016-tól az idei év (2020) kivételével minden évben sikerült megszervezni a Hálózat Ifjúsági Tagozatának csúcstalálkozóját (Bécs, Budapest, Dublin, Dubrovnik), ami évente lehetőséget ad a fiataloknak az ETSN-nel való komolyabb megismerkedésre, a saját oktatási rendszerük bemutatására, a tehetséggondozás kérdéseiben való elmélyülésre. A találkozókon minden évben több fiatallal (4-6) képviseltettük magunkat, és aktívan részt vettünk az események megszervezésében. Idén ezt az EUTK által koordinált on-line programok fogják helyettesíteni.

Az EUTK szervezésében 2016-tól minden évben megrendezésre kerültek az ún. „budapesti találkozók”, ahol a Hálózat Tehetségközpontjainak képviselői vesznek részt, itt születnek a Hálózatot érintő legfontosabb stratégiai döntések, itt mutatkozhatnak be az új Tehetségpontok és születnek újabb hálózati kapcsolatok. Mondhatjuk, hogy ez a találkozó az ETSN lelke.  2020-ban – az ismert okok miatt – sajnos eddig csak on-line találkozó megszervezésére volt lehetőségünk, amit a Covid-19 okozta változások elemzésének szenteltünk.

 


Budapesti Talent Centre képviselői találkozók: 2016, 2017

Amint a fentiekből is látszik, az ETSN egy fiatal, dinamikusan fejlődő Hálózat, 5 év alatt több száz intézmény lett a tagja és egyre ismertebbé válik szerte a világban. Reméljük a következő 5 évben ez a dinamizmus folytatódik, a Hálózaton belüli kapcsolatok megerősödnek.

A szövegben és a  lentebb olvasható kronológiában található linkek, cikkek, írások lehetőséget adnak a Hálózat eddigi fejlődésében való elmélyüléshez.

 

Brief chronology of European Talent Support Network events after the 2016 ECHA General Assembly

2015

  1. 29 September Bruxelles European Union Parliament Building; Foundation of the European Talent Support Network by the first 14 Talent Centre qualified by the ECHA Qualification Committee; the 1st  official meeting of the EU Talent Centre representatives
  2. 15 October The ECHA Qualification Committee invites European or in case of Associated Centres non-European talent support organisations to submit their application to become a European or Associated European Talent Centre

2016

  1. 3 March the Qualification Committee had its 5th meeting in Vienna
  2. 10 April the 2nd Call to be a European Talent Centres was published
  3. 20 April a successful promotion of the European Talent Support Network was held in Ljubljana, Slovenia involving 28 European Talent Points in Slovenia, Croatia, Kosovo, Macedonia and Serbia
  4. 8 May 12 proposals from 11 countries were received to the 2nd Call to be European Talent Centres
  5. 10 June the Qualification Committee had its sixth meeting in Dublin; in July five new European Talent Centres were accepted from Denmark, Germany and Greece and two Associated European Talent Centres from India and Peru
  6. July: the Youth Platform of the European Talent Support Network (having at that time 33 members from 15 countries) elected its interim representative, Armin Fabian, and its deputy Lukas Kyzlik
  7. August: the Youth Platform published its description and membership criteria  
  8. 30 September 261 proposals were received to the second call on European Talent Points
  9. October: election of the first Council of the European Talent Support Network: Albert Ziegler president/chairman, Csilla Fuszek coordinator/secretary, Colm O’Reilly treasurer / Antonios Apostolou / Mojca Jurisevic
  10. 27 October 1st meeting of the interim Youth Platform Council in Budapest
  11. 28 October 2nd official meeting of the EU Talent Centre representatives in Budapest
  12. 28-29 October 1st meeting of the Network Council in Budapest
  13. December: election of the first Council of the Youth Platform: Marco Agozzino (Italy), Armin Fabian (Romania), Liliana Gerse (Austria), Lukas Kyzlik (Czech Republic) and Elle Loughran (Ireland)

2017.

  1. 29 March – 2 April 2nd Second European Youth Summit was held in Budapest with 63 participants from 17 countries and 20 nationalities (Summits in the future will be held at the ECHA International/Thematic Conference of that year)
  2. 31 March 1st Network Council meeting in 2017 in Budapest
  3. June 2017 the homepage of the European Talent Support Network started to operate
  4. 19 June the 3rd Call to become a European Talent Point was issued (the application process was made continuous  from the beginning of 2018 )
  5. 3 August the 3rd Call to become a European Talent Centre was issued on the ETSN website
  6. 20 September 2nd Network Council meeting in Ljubljana
  7. 22 October 9 proposals were received from 9 different countries to the 3rd Call to become a European Talent Centre:
  8. 16 October after a careful preparation a summary of the needs of gifted and talented young individuals was published created by the First European Youth Summit in Vienna, 2016
  9. 11-14 November Youth Platform Council and Project leaders meeting in Budapest
  10. 23 November ECHA Qualification Committee meeting in Dublin; new European Talent  Centres were accepted from Belgium, Portugal and Spain as well as a new Associated Centre from the United Arab Emirates.
  11. 24 November 3rd Network Council meeting in Dublin

2018.

  1. 11 January the European Talent Support Network started its regular Newsletter called TalentWeb
  2. 9 February 3rd official meeting of the European Talent Centre representatives  in Budapest and the 1st Network Council meeting in 2018
  3.  By January altogether around 350 Talent Points of 42 countries had registered to the Network, and the number of European Talent Centres rose from 14 to 23, including 20 European and 3 non-European ones (located in the United Arab Emirates, in India and in Peru, respectively), over the 2.5 years since the first meeting
  4. April the European Talent Support Network started its plans to become a European NGO and formulated its Articles – please find it enclosed as an Annex of this report.
  5. June Youth Platform Project in the Czech Republic organized by Czech Talent Centre -
  6. 8 August 2nd  issue of the TalentWeb was sent out
  7. 10 August 1st ETSN General Assembly meeting during the ECHA Conference
  8. 8-11 August 3rd European Youth Summit was held in Dublin parallel with the ECHA Conference
  9. 15 October 4th  Call for application to be a European Talent Centre or an Associated European Talent Centre in the European Talent Support Network
  10. December Election of the 2nd  Council of the European Talent Support Network: Albert Ziegler president/chairman, Csilla Fuszek coordinator/secretary, Colm O’Reilly treasurer / Antonios Apostolou / Mojca Jurisevic

2019

  1. January Election of the Youth Platform Council of the ETSN
  2. 21. Jan. ETSN Council Meeting, Nürnberg
  3. 4 April 3rd issue of the TalentWeb was sent out
  4. 4-6 April 4th official meeting of the EU Talent Centre representatives in Budapest; ETSN Network Council meeting, Budapest
  5. 30 May 2nd ETSN General Assembly meeting – on-line voting on the Article; out of the voting 97 institutions 95 voted yes 2 were abstain
  6. 11 July Registration of the ETSN in the Netherlands
  7. 2 September 4th issue of the TalentWeb was sent out
  8. 15-19 October 4th European Youth Summit was held in Dubrovnik parallel with the ECHA Conference
  9. 15 October 3rd ETSN General Assembly meeting
  10. 23 November ETSN Network Council meeting, Dublin
  11. 24 November Launch of the EGIFT project, Dublin
  12. 29 November  5thCall for Application to be a European Talent Point or to be an Associated European Talent Point
  13. 29 November  5thCall for application to be a European Talent Centre or an Associated European Talent Centre in the European Talent Support Network
  14. 5 December 5th issue of the TalentWeb was sent out

2020

  1. By the beginning of the year there were 25 Talent Centre and more than 400 Talent Points in 47 Countries
  2. 28-29 February Youth Platform Council meeting, Budapest and on-line, preparation of the Youth Summit Guideline
  3. 8 April Network Council on-line meeting
  4. 17 April 6th issue of the TalentWeb
  5. 9 May 5th (1st on-line) EU Talent Centre representatives on-line meeting
  6. 14 May ETSN on-line Qualification Committee meeting
  7. 11. June Network Council on-line meeting
  8. 23 June 7th issue of the TalentWeb
  9. 2. July Network Council on-line meeting on the Qualification Process

 

Talent is a special kind of natural resource that is available in every country.