Idén tizenhatodik alkalommal szervezik meg az ECHA Konferenciát. Az eseményre 2018. augusztus 8-a és 11-e között kerül sor, egyik érdekessége pedig, hogy a találkozóval párhuzamosan az Európai Tehetségsegítő Hálózat Ifjúsági Tagozatának (Youth Platform of the European Talent Support Network) III. Csúcstalálkozójára is lehetőséget biztosítanak a szervezők. A találkozóra készülő magyar fiatalokkal beszélgettünk!
Az egyszerűen Youth Platform néven ismert közösség 2016 nyarán jött létre a Bécsben szervezett I. Ifjúsági Csúcstalálkozót követően. Az első találkozón résztvevő fiatalok mindenképpen szerették volna folytatni a 2016-ban elkezdett munkát, így az online keretek között formálódó European Youth Platformba egyre több országból vontak be újabb érdeklődőket. Egy évvel később a MATEHETSZ és az Budapesti Európai Tehetségközpont koordinálásával megrendezésre került a Tavaszi Nemzetközi Hálózatépítő Tehetséggondozó Tábor, amely otthont adott az Ifjúsági Tagozat II. Csúcstalálkozójának – mely rendezvényre immár 17 országból 20 nemzet képviselője, összesen 64 résztvevő és 10 kísérő érkezett.
A dublini találkozóra a korábbi eseményekhez hasonlóan a küldötteket az Európai és Európán kívüli Társult Tehetségközpontok delegálták, amelyek a hozzá tartozó Európai Tehetségpontjainak jelöltjei közül választottak be jelentkezőket. A Budapesti Európai Tehetségközpont támogatásával négy magyar fiatal utazhat Írországba: Gerzsei Laura, Harangozó Lilla, Pálvölgyi Ádám és Szabó Olivér Norton. Kísérőjük Szilágyi Zsuzsanna, a Tehetségközpont irodavezetője lesz. A fiatalok pályázás által nyerték el a lehetőséget.
Gerzsei Laura és Harangozó Lilla egyaránt tavaly csatlakoztak a Youth Platform közösséghez Laura és Lilla a Szekszárdi Garay János Gimnázium végzősei, emellett mindketten részt vettek a Budapesten szervezett II. Csúcstalálkozón. Tehetséggondozással kapcsolatos programokkal azonban már jóval korábban megismerkedtek. “Általános iskolás koromtól kezdve részt vettem versenyeken, tanáraim külön is foglalkoztak velem magyar nyelv és irodalomból, angol nyelvből, informatikából majd később történelemből. Rengeteg versenyen indultam, amiknek egy részén szép helyezéseket értem el. (…) 10 éve játszom klarinéton, 6 éve pedig a helyi ifjúsági Fúvószenekar tagja vagyok. A Zenekarral országos és nemzetközi minősítésetek szereztem, helyi rendezvényeken és németországi fesztiválokon is felléptem. Fontos volt számomra mindig a közösségi élet, így 12 évig diákönkormányzati képviselő voltam, általános és középiskolában egyaránt a DÖK elnöke. A helyi Ifjúsági Önkormányzatban 2 évig képviselőként, 2 évig alpolgármesterként dolgoztam, jelenleg koordinátori-mentori pozícióban vagyok. Helyi és országos fórumokon képviseltem a diákságot.” – meséli Laura korábbi élményeit. Lilla szintén az általános iskola alsó tagozata óta került kapcsolatba hasonló tevékenységekkel: “Mivel akkori iskolám kiemelt tehetségpont volt, lehetőségem adódott többféle tehetségfejlesztő programon, szakkörön részt venni. Kezdetben magyar, matematika és angol tantárgyakból, majd felsőbe lépve kémiából és történelemből is. Sok városi és megyei vers- és mesemondó versenyen vettem részt, melyeken jó eredményeket értem el. 2014-ben én képviselhettem iskolámat a Tolna megyei Tehetségsegítő Tanácsának gyűlésén Bonyhádon, ahol megosztottuk egymással ötleteinket és terveinket a tehetséggondozás fejlesztése érdekében. Középiskolába lépve is tartottam a kapcsolatot régi iskolámmal, immár úgynevezett mentor diákként. Segítettem versenyek és kirándulások megszervezésében és lebonyolításában, valamint tanácsokat adtam fiatalabb társaimnak, hogyan tudnak elérni minél jobb eredményeket.” Mindketten nagyon izgatottan várják a dublini találkozót. Mint mondják, egyik fő motivációjuk, hogy újra találkozhassanak a tavalyi résztvevőkkel, másrészt azonban szakmai tapasztalatokat is tudnak szerezni egy ilyen lehetőség által, mindezt úgy, hogy az oktatás és a tehetséggodozás fejlesztésének lehetőségén gondolkodhatnak rengeteg fiatallal.
Pálvölgyi Ádám és Szabó Olivér Norton szintén részt vettek a 2017-es budapesti találkozón – sőt, Norton jelen volt a 2016-os I. Csúcstalálkozón is Bécsben. Ádám jelenlegi az egyetemi jelentkezés sikeressége érdekében tesz emelt szintű érettségit, célja, hogy építészként tanuljon tovább. “A tehetséggondozás kínálta lehetőségekkel néhány évvel korábban találkoztam. 2016-ban a Kállósemjéni tehetségpont által tartott 3D animációs képzésben vettem részt, később pedig a KIDE egyesületben megtapasztalhattam az oktatást tanári oldalról. (…) 2017-ben pályáztam, hogy részt vehessek a budapesti találkozón, ekkor kapcsolódtam be a közösségbe. A YouTube Channel Project vezetését is ekkor vállaltam el, amit mai napig folytatok.” Ádám montázst készített a Youth Platform eddigi eseményeiről, illetve rövid interjúkat nemzetközileg is elismert tehetséggondozókkal, akik megoszthattál a tehetséggondozással, illetve a Youth Platform közösséggel kapcsolatos gondolataikat. (A közösség Youtube csatornája a következő linken keresztül érhető el) Ádám célja, hogy hasonló tartalmakat készítsen a 2018-as eseményen is. “Elsősorban az motivál, hogy találkozzak a barátaimmal, akiket az előző Csúcstalálkozón szereztem, valamint hogy a YouTube Channel Project tagjaival találkozzak, és élőben, sokkal hatékonyabban tudjunk videókon dolgozni. Tervezek egy rövid műhelybeszélgetést is szervezni a projekt tagjainak, valamint a projekthez csatlakozni vágyóknak.” Ennek a projektnek tagja Szabó Olivér Norton is, aki emellett a leendő dublini találkozó szervezőcsapatát is vezeti. Az úgynevezett Summit Organisational Team célja, hogy az ír szervezőkkel közösen egyeztessen a tervezett programról, a fiatalok által fontosnak tartott kérdésekről, illetve szükségletekről. A tehetséggondozással való ismerkedésről Nortonnak igazán egyedi és humoros története van: “7-8 éves koromban a helyi Tehetségpontba kezdtem el járni. Őszintén megvallva gőzöm sincs, hogyan kerültem oda, valószínűleg édesanyám tehet róla. Köszi anya! Itt leginkább társasoztunk és különböző fejtörőket oldottunk meg. Imádtam! (…) Évekkel később 2016-ban sikeresen bekerültem a Magyar Templeton Programba, ahol egy éven keresztül rengetek képességfejlesztő program közül válogathattam, hogy mit szeretnék csinálni.” Érdeklődési területét illetően Nortont a természettudományok foglalkoztatják. “A szívem csücske a tudománynépszerűsítés, különösen a fizikában. A legjobban népszerűsíthető területek az asztro- és a részecskefizika, tehát ezzel a két területtel foglalkozom mostanság.”
A magyarországi fiatalok az eseményre való lelkes felkészülésen túl azonban igyekeznek a tehetséggondozás lényegét, “kulcsát” is megfogalmazni önmaguk és embertársaik számára. Laura szerint “a tehetséggondozás lényege megtalálni és felkarolni azokat a fiatalokat, akik tehetségesek, függetlenül attól, hogy hol élnek vagy milyen a családi- és anyagi helyzetük. Lehetővé kell tenni, hogy érvényesüljenek, fejlődjenek, tanuljanak. Segíteni kell őket, hogy sikert és örömöt leljenek abban, amiben tehetségesek, és amit szeretnek csinálni. Véleményem szerint remek példákat láttam a tehetséggondozó pedagógusok között, akik velem foglalkoztak. Mindenképp szeretném hozzájuk hasonlóan ösztönözni a gyerekeket, fiatalokat. Olyan helyen is szeretnék dolgozni, amely segíti a fiatalokat a céljaik, álmaik megvalósításában.” Mindezt Lilla is megerősíti: “Véleményem szerint a tehetséggondozás legfőbb alapelve a gazdagítás, amely célja az ismeretekre épülő képességek fejlesztése a kötelező tananyagon kívül. A tehetséggondozás nem csak az ismeretbővítés kell, hogy legyen, hanem egy sokoldalú személyiségfejlesztés. Azt gondolom, hogy nagyon gyakran összekeverik az okos illetve értelmes gyerek fogalmát a tehetséges gyerek fogalmával. Szerintem a tehetség azonosítása nagyon nagy szereppel bír, annál is inkább, mert az határozhatja meg az egyéni fejlesztés irányát, módszereit. Ugyanakkor a tehetséggondozásnak kiemelt része kell, hogy legyen a személyiségfejlesztés, pl. motiváció, önismeret, alkalmazkodás. A jövőben is mindenképpen szeretnék részt venni a tehetséggondozásban és fejlesztésben, tartózkodjak akár itthon, akár külföldön. Gyermekeimet és a környezetemben élőket is igyekszek majd a számukra jó irányba motiválni a fejlődésre, ismereteik bővítésére.” Ugyanezt képviseli Ádám és Norton is, akik mindketten vissza szeretnének valamit adni a kapott lehetőségekből: legyen ez Youtube videók, tudománynépszerűsítés vagy egyszerűen az emberekkel kialakított kapcsolat által.
Mindez tükrözi a Youth Platform közösség főbb céljait is: azonosítani és lehetőségeket biztosítani tehetséges fiataloknak, segíteni a tehetséggondozók munkáját, különböző oktatással kapcsolatos kérdésekben visszajelzést adni a pedagógusok számára, kooperációt és kezdeményezéseket indítani a Hálózaton belül és azon kívül is, ezáltal egy tiszteletteljes és diverzitást elfogadó közösséget teremtve. Bízzunk benne, hogy tökéletes felület lesz erre a dublini találkozó, a magyar fiatalok pedig élményekben gazdagodva térhetnek haza.