Több mint történelem verseny

Az Esterházy Magánalapítvány kiemelten fontosnak tartja, hogy tevékenységeiben elősegítse a történelmi múlt megismerését, a hagyományok ápolását és a kulturális örökség védelmét, ezért 2016/2017-ben elindította az Estöri-Kreatív Történelmi Versenyt. A modern technológiákat változatosan felhasználó programban középiskolás diákok mérhetik össze tudásukat és rátermettségüket.

Az Estöri verseny különlegessége, hogy a fiatalokat a saját nyelvükön szólítja meg. A fordulók során a versenyzőknek az általuk előszeretettel használt infokommunikációs eszközöket is bevonják: legyen ez egy kép megszerkesztése, vagy egy videó elkészítése, majd a közösségi média felületein való megosztása. A kreativitás fontos része a versenynek, a saját fantázia és az önálló ötletek megvalósítása elengedhetetlen a sikeres szerepléshez.

Április 18-án a kismartoni Esterházy-kastély impozáns Haydn termében megrendezett döntő, a három fordulóból álló verseny csúcspontja volt. Az utolsó megmérettetésen összesen 42 fiatal, 3-3 fős csapatokban képviselte iskoláját, majd hat különböző versenyszámban mérték össze tudásukat. A csapatok bemutatkozó prezentációit, saját készítésű címereit, film részletekkel színesített tesztkérdések, szópárbaj, villámkérdések és egy-egy 5 perces színdarab követte.

Mint minden verseny során, így itt is az előkészületeken volt a legnagyobb hangsúly, hiszen a diákok a döntőre már előre megtervezett néhány perces színpadi jelenetekkel, bemutatkozó előadással, sőt általuk készített Marionett bábukkal érkeztek. Míg a legtöbb történelmi verseny a lexikális tudás és az ismeretek bővítését teszi szükségessé a felkészülési időszakban, az Estöri verseny egy ennél komplexebb előkészületet igényel. A három fős csapatok mögött komoly, együttműködést igénylő hetek állnak, mindenkinek az ötletére, kreativitására és a tehetségére szükség van.

Az internet és az infókommunikációs eszközök, a videók készítése és szerkesztése, a kreativitás, a problémamegoldás és a kommunikációs készségek használata fontos része a versenynek, habár önmagában még nem hoznak újdonságot a tanulmányi versenyek színes skáláján. Az ESTÖRI különlegessége, hogy ezeket az eszközöket változatosan és megfelelő mértékben alkalmazza a megmérettetés során. A tehetséges diákok bátran megmutathatják a kifejezetten nem történelmi rátermettségüket is: a döntő során a lágy fuvolamuzsikától kezdve, a precízen kivitelezett színpadi díszleteken át még akrobatikus mozdulatokat, szaltókat is láthattunk. A különböző eszközök és feladattípusok lendületet adnak a versenynek, mely nem csak a diákok figyelmét, hanem motivációját is kézzelfoghatóan magas szinten tartja.

Az egynapos döntő egy ünnepélyes eredményhirdetéssel zárult: az első három, dobogós helyezett mellett további öt csapat különdíjban is részesült. A fiatalok eredményes részvételükért értékes ajándékcsomagokat vehettek át. A díjátadást követően a csapatokat felkészítő pedagógusokat is a színpadra szólították, majd az előkészületekben nyújtott áldozatos munkájuk elismeréseként ajándékcsomagokkal és hatalmas tapssal köszöntötték őket a jelenlévők. Az izgalmakkal teli megmérettetést az ország bármely pontjáról a verseny Facebook oldalán élőben követhették az érdeklődők.

Idén a nagy népszerűségre való tekintettel az alsó és felső tagozatos korosztály számára Estöri Junior megnevezéssel egy kreatív alkotói versenyt is meghirdettek a szervezők, ahol általános iskolák pályázhattak történelmi témájú történetek illusztrálásával, képregénnyel vagy bármely Esterházy történelmi épület makettjával. Több mint 600 pályázó, több mint 500 pályamunkát juttatott el a versenyre. Az ünnepélyes eredményhirdetésnek az április 18-ai döntő adott teret.

A már nagy népszerűségnek örvendő verseny mellett, az alapítvány célja, hogy tevékenységei által egy közösséget is teremtsen. 2018 májusában a fiatalokat megszólító „fesztivál-konferenciát”, a felnőttek számára pedig idén ősszel, immár második alkalommal módszertani, szakmai konferenciát szervez. A rendezvények részleteiről a továbbiakban adnak majd tájékoztatást.

Az Estöri versenyt megvalósító Esterházy Magánalapítvány a Matehetsz által életre hívott tehetséghálózat tagja. A tehetségpont a 2017/18 évi akkreditációs folyamatban való részvételének eredményeként az Akkreditált Kiváló Tehetségpont címet nyerte el.

Fotók: Estöri verseny

Hivatkozások:

Talent is a special kind of natural resource that is available in every country.