Kokas Dóra - gordonkaművész

Kokas Dóra (született: 1992-ben) szólistaként és kamarazenészként is egyaránt rendszeresen fellép. A csellótanulást négyévesen kezdte szülővárosában, Kaposvárott, ahol édesanyjától Farkas Ágnestől tanult.

2014-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett BA diplomát és 2016-ban fejezi be tanulmányait mester szakon Perényi Miklós osztályában. 2014 óta a londoni Razumovsky Egyetem magán növendéke Oleg Kogan professzornál. 2016 szeptemberében Dóra 2. díjat nyert a 23. Nemzetközi Johannes Brahms Csellóversenyen.

Lehetősége volt később többek között olyan világhírű művészektől magánórákat illetve mesterkurzusokat venni, mint Straker János, Mischa Maisky, Steven Isserlis, Gary Hoffman, Jens Peter Meinz, Wolfgang Boettcher, Alexander Boyarski, Guido Schiefen, Josef Podhoranczky, Vladimir Perlin, Jonathan Cohen, Susan Moses, Perényi Miklós, Mező László, Onczay Csaba és Rados Ferenc.

Több nemzetközi csellóversenyen nyert első díjat: 2003-ban és 2006-ban Várpalotán, 2005-ben Gorizia (Olaszország), 2004-ben Porec (Horvátország), 2000-ben Zágráb (Horvátország), valamint 2002-ben a Szolnoki Országos Csellóversenyen, ahol 1999-ben a legfiatalabb versenyzőként a verseny különdíjával jutalmazták. Az ausztriai Liezen-ben 2004-ben második helyezést, majd a szlovákiai Dolny Kubin-i versenyen 2006-ban bronzérmet szerzett.

Legutóbb a Nemzetközi Pablo Casals Nemzetközi csellóversenyen, 2014 szeptemberében, Budapesten nyert el két díjat.

2014-ben Gundel Művészeti Díjban részesült.2015 Novemberében Junior Príma Díjat kapott.

Talent is a special kind of natural resource that is available in every country.